Edzői nyilatkozatok 2010.09.05.
  Mátéfi Eszter véleménye szerint sokat erősödött az FKC a két új játékosával és Kristina Trishchuk felépülésével, míg a saját csapata – elsősorban a védekezés és a kapusteljesítmény tekintetében – csalódást okozott a számára. Mihály Attila dicsérte játékosait, hogy a bajnoki rajton ki tudták javítani a felkészülési meccseken elkövetett hibáikat. »
 
Sorozatban a hetedik győztes rajt 2010.09.04.
  Az elmúlt hat szezonhoz hasonlóan ezúttal is győzelemmel kezdte a bajnoki pontvadászatot az Alcoa FKC RightPhone. Egy másik sorozatot viszont megtörtek Mihály Attila tanítványai: a Békéscsabával szemben hét elveszített találkozó (négy bajnoki és három felkészülési) után sikerült újra nyerniük a fehérváriaknak. »
 
A képzésen a hangsúly 2010.09.02.
  A bajnoki rajt egyúttal az utánpótlás-csapatok számára is a tétmérkőzések sorozatának a kezdetét jelenti. Az Alcoa FKC ifjúsági csapatánál Németh Gábor személyében a játékosokat jól ismerő, nagy tapasztalattal rendelkező szakember vette át az edzői feladatokat. Gábort a felkészülési időszak alatt szerzett benyomásairól kérdeztük… »
 
„Nagyon sokat segíthet a közönségünk“ 2010.09.01.
  Rádl Tímea csak a lelátóról nézhette a csapata Békéscsaba elleni mérkőzését Zilahon, mivel egy nappal korábban bokasérülést szenvedett. Az Alcoa FKC RightPhone beállója ezen a héten már edzésbe állhatott, és bizakodóan várja a szombati bajnoki rajtot, melyen reményei szerint pályára fog lépni a viharsarkiak ellen. »
 
A hét hírei 2010.08.31.
  Rövidhírek: Sikeres bajnoki rajt: hétgólos győzelem a Békéscsaba ellen! A hét fotója. A Cunder.hu programja. A Valcea nyert Bad Urach-ban. A magyar bajnokság eredményei. Az Itxako nyerte a spanyol szuperkupát. »
 
„Készen állunk a feladatra“ 2010.08.28.
  Azari Fruzsina hat gólt szerzett a Lokomotiva Zagreb ellen a felkészülési időszak utolsó meccsén. A szombaton 18 órakor a Köfém Sportcsarnokban a Békéscsaba elleni mérkőzéssel már a bajnoki pontvadászat veszi kezdetét, mely elé nagy várakozással tekint az Alcoa FKC RightPhone jobbszélsője. »
 
„Lépcsőfokról-lépcsőfokra mentünk előre“ 2010.08.28.
  A nyári felkészülés befejeződött, kezdődhet a bajnokság! Egy héttel az első „éles“ meccs előtt Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője értékelte a felkészülési időszakot, és annak utolsó állomását, a Lokomotiva Zagreb elleni mérkőzést, illetve előre tekintett a bajnoki pontvadászatra… »
 
Hiányoztak a hiányzók 2010.08.28.
  Az Alcoa FKC RightPhone felnőtt és ifjúsági csapata is Zágrábban járt szombaton, és egy-egy mérkőzést játszott a Lokomotiva Zagreb-bel. Míg az ifik egygólos győzelmet arattak, a Rádl-Szikora-Tilinger-Vincze-Vashchuk ötöst nélkülözni kényszerülő felnőttek ugyanilyen arányban maradtak alul a horvát bajnokság tavalyi másodikjával szemben. »
 
Újoncavatás a kapuban 2010.08.24.
  Újoncot avatott az Alcoa FKC RightPhone a zilahi tornán: a 18 éves Cziráky Fanni először védte a felnőtt kapuját. A sérült Szikora Melinda helyére az utazó keretbe került Fanni mindhárom mérkőzésen pályára lépett, és ügyes védésekkel és a jól teljesítő Trimmel Brigitta tehermentesítésével nagy segítségére volt a csapatunknak. »
 
Először a kezdőben… 2010.08.24.
  Egy éve az ifjúsági EB legtöbb gólpasszt adó és a magyar válogatott legtöbb időt a pályán töltő játékosa volt Zsigmond Vivien. Az Alcoa FKC RightPhone átlövője azóta túlvan egy súlyos térdsérülésen, melyből felépülve egyre jobb formába lendül. Vivi a zilahi tornán már több mint epizódszerepekhez jutott – sőt a Békéscsaba ellen a kezdőcsapatban is helyet kapott. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana