Újoncavatás a kapuban 2010.08.24.
  Újoncot avatott az Alcoa FKC RightPhone a zilahi tornán: a 18 éves Cziráky Fanni először védte a felnőtt kapuját. A sérült Szikora Melinda helyére az utazó keretbe került Fanni mindhárom mérkőzésen pályára lépett, és ügyes védésekkel és a jól teljesítő Trimmel Brigitta tehermentesítésével nagy segítségére volt a csapatunknak. »
 
Először a kezdőben… 2010.08.24.
  Egy éve az ifjúsági EB legtöbb gólpasszt adó és a magyar válogatott legtöbb időt a pályán töltő játékosa volt Zsigmond Vivien. Az Alcoa FKC RightPhone átlövője azóta túlvan egy súlyos térdsérülésen, melyből felépülve egyre jobb formába lendül. Vivi a zilahi tornán már több mint epizódszerepekhez jutott – sőt a Békéscsaba ellen a kezdőcsapatban is helyet kapott. »
 
„Közös hitnek kell lennie!“ 2010.08.23.
  A hétvégi zilahi tornáról kértünk összefoglaló értékelést Mihály Attilától, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzőjétől. A fehérváriak a sérült Szikora Melinda és a hivatalos papírjait Ukrajnában intéző Olga Vashchuk, illetve az első meccs 10. percében bokasérülést szenvedő Rádl Tímea nélkül mérkőztek meg három erős ellenféllel. »
 
A hét hírei 2010.08.23.
  Rövidhírek: Pénteken Zágrábban játsszuk az utolsó felkészülési meccsünket. A hét fotója. A Cunder.hu programja. Ifik győzelme Érden. Kézilabdázó nyert Baseball-VB bronzérmet! Telenor Kupa: HUN-TUR 35-17; HUN-MKD 33-19; HUN-CRO 32-31.
»
 
Negyedik hely Zilahon 2010.08.23.
  A Tiberiu Rusu emléktornán harmadik mérkőzését is elveszítette az Alcoa FKC RightPhone. A Békéscsabával szembeni találkozó a 45. percig döntetlenre állt, és a Kolozsvár elleninél lényegesen jobb játékot mutatott csapatunk, azonban az utolsó tízpercben gólképtelenek maradtunk, így végül 29-24-re nyertek a csabaiak. »
 
Túl hosszúra nyúlt a szieszta 2010.08.21.
  Szombati második mérkőzését is romániai ellenféllel szemben veszítette el az Alcoa FKC RightPhone Zilahon. A tornát szervező „U“ Jolidon Cluj kilenc góllal győzte le az összecsapást nagyon rosszul kezdő fehérváriakat. Vasárnap reggel a Békéscsaba ellen fejezi be erdélyi szereplését az FKC. »
 
Visszavágott a Zilah 2010.08.21.
  A Jolidon Cluj szervezésében Zilahban megrendezésre kerülő torna nyitó meccsén a HC Zalau 28-24-re legyőzte az Alcoa FKC RightPhone-t. Hat nappal korábban a Fradi-Tornán is megmérkőzött egymással a két csapat; akkor három góllal a fehérváriak nyertek Gheorghe Tadici tanítványai ellen. Az FKC este a kolozsváriakkal játszik. »
 
Szikora Melinda megsérült 2010.08.17.
  Szikora Melinda térdsérülést szenvedett vasárnap a Nagybánya elleni mérkőzés második félidjében. Az Alcoa FKC RightPhone kapusát egy rossz mozdulat után le kellett segíteni a pályáról. A hétfői MR megerősítette az első diagnózist, miszerint porcleválásról van szó, és egy-két napon belül eldől, hogy szükség lesz-e műtéti beavatkozásra. »
 
A hét hírei 2010.08.16.
  Rövidhírek: A hét fotója. A zilahi torna programja; szombaton és vasárnap on-line részeredmények a Facebookon. Cunder.hu programja. Meli és Pumi a válogatott 18 fős keretében. V-Man fotók! »
 
„Előre fogunk tudni lépni“ 2010.08.16.
  Vincze Melindát szintén a hétvégi felkészülési tornán gyűjtött benyomásairól kérdeztük. Az Alcoa FKC RightPhone válogatott balszélsője játékos-szemmel értékelte a három mérkőzést és a két új játékostárs beilleszkedését. Meli szerint már e rövid idő alatt egyértelművé vált, hogy Ana és Olga komoly erősítét jelentenek a csapat számára. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

LiveStream

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana