|
 |
|
|
 |
Már hiányzott a győzelem íze |
2009.09.03. |
| |
A nyári felkészülés utolsó szakaszának elvesztett edzőmérkőzéséi után az első tétmeccsen fordult a kocka: a bajnokságot sikerélménnyel kezdte az Alcoa FKC. A Hunnia elleni, idegenbeli összecsapás másnapján Vincze Melinda úgy fogalmazott, hogy a csapat már nagyon várta, hogy újra érezze a győzelem ízét…
» |
| |
 |
 |
Edzői vélemények a bajnoki rajtról |
2009.09.03. |
| |
A Hunnia KSK – Alcoa FKC mérkőzés után mindkét edző talált pozitívumokat csapatának az első bajnokin mutatott teljesítményében. Varga Márta szerint tanítványai büszkék lehetnek arra, hogy 52 percen keresztül nyílttá tudták tenni a meccset. Sótonyi László a motiváltsággal volt elégedett, azonban védekezésben mindenképpen javulást vár vasárnapig.
» |
| |
 |
 |
Ifik: Hatékony védekezés |
2009.09.02. |
| |
Az Alcoa FKC ifjúsági csapata hatgólos győzelemmel, a serdülők háromgólos vereséggel kezdték a bajnokságot a Hunnia KSK otthonában. A fehérvári ifik szervezett védekezésének nem találták ellenszerét a hazaiak, akiknek a támadásai sorozatban váltak passzívvá; ennek köszönhetően már a második félidő derekán, kilencgólos FKC-vezetésnél eldőlt a találkozó.
» |
| |
 |
 |
A végére lett sima |
2009.09.02. |
| |
Hatgólos idegenbeli győzelemmel rajtolt az Alcoa FKC a 2009/2010 bajnoki szezonban. Bár a mérkőzés végére jelentős különbség alakult ki a két csapat között, az újonc jól tartotta magát az 55. percig; azonban a meccs utolsó öt percét 6-1-re nyerték a fehérváriak. Kristina Trishchuk kilenc, Vincze Melinda nyolc, Tilinger Tamara hét gólt szerzett.
» |
| |
 |
 |
A Fáy utcában kezdünk |
2009.09.01. |
| |
A sportbarátok számára a Fáy utca összefonódott a Vasas nevével, idén azonban a Hunnia KSK játssza ott a hazai meccseit – rögtön az elsőt az Alcoa FKC ellen. A felnőtt mérkőzésre szerdán 18:00-kor kerül sor, míg 16:00-kor az ifi, 14:00-kor a serdülő csapatok lépnek pályára. Összeállításunkban az NBI (egyik) újoncát mutatjuk be.
» |
| |
 |
 |
Egy "kalandos" nap képei |
2009.08.28. |
| |
A héthetes felkészülési időszak lezárásaként Sótonyi László meglepetés-programot szervezett tanítványainak. Az Alcoa FKC játékosai a Kislőd melletti Sobri Jóska Bakonyi Kalandparkban töltötték el a pénteki napot, ahol kötélpályákon, illetve fal- és famászásban bizonyították ügyességüket és bátorságukat.
» |
| |
 |
 |
Ha a főpróba… |
2009.08.27. |
| |
A szerdai bajnoki rajtot megelőző utolsó felkészülési mérkőzését Pozsonyban játszotta – a szlovák bajnok SKP Bratislava áprilisi látogatásának viszonzásaként – az Alcoa FKC. A meccset kiválóan kezdték a fehérváriak, a hetedik percben 4-0-ra vezettek, mégis a hazaiak térhettek ötgólos előnnyel pihenőre. Fordulás után hiába zárkózott fel két gólra az FKC, végül 31-27-es pozsonyi győzelem született.
» |
| |
 |
 |
Ifik: Tornagyőzelem a Cell-Kupán |
2009.08.27. |
| |
A múlt heti Cell Cup 1991/1992-es korcsoportja az Alcoa FKC teljes sikerével zárult: a fehérváriak úgy lettek veretlenül elsők a nemzetközi mezőnyben, hogy a legszorosabb meccsüket is tizenegy góllal nyerték. Ráadásul a torna legjobb játékosának Zsigmond Vivient választották. Az ötnapos mérkőzéssorozat tapasztalatairól az ifik edzője, Mihály Attila nyilatkozott.
» |
| |
 |
 |
A hét hírei |
2009.08.24. |
| |
Rövidhírek: Változás történt az Alcoa FKC programjában, az SKP Bratislava ellen nem pénteken, hanem csütörtökön játszottak csapataink. Az előző héten Cell Kupát nyert ifjúsági együttesünk döntetlent ért el a pozsonyiakkal, a felnőttek négygólos vereséget szenvedtek. Bad Urachi-i és kaproncai eredmények…
» |
| |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
ESEMÉNYEK |
 |
 |
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 30 |
31 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
| 6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
| 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
| 20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
| 27 |
28 |
29 |
30 |
1 |
2 |
3 |
|
 |
|