Újabb válogatott a Fehérépnél 2009.05.13.
  Közel három hónappal azután, hogy Vincze Melinda csatlakozott a Fehérép Alcoa FKC-hez, klubunk Pastrovics Melinda személyében újabb magyar válogatott játékos érkezését jelentheti be. A 28. születésnapját ebben a hónapban ünneplő kapus Debrecenből igazol Székesfehérvárra, és egyéves szerződést írt alá új csapatával. »
 
Kodó: Kiizzadt győzelem 2009.05.11.
  Vasárnap a Kodolányi FKC Budakalászon egygólos félidei vezetés után aratott kétgólos győzelmet az NBII 20. fordulójában. Kapási Anna, a fehérváriak beállója hosszú kihagyás utáni második meccsén négy gólt szerzett. A bajnokság hátralévő két mérkőzésén Dunakeszire látogat, illetve a Tatabányát fogadja a Kodó. »
 
Ifik: Értékes döntetlen 2009.05.11.
  Húsz gól a különbség a Fehérép Alcoa FKC felnőtt és ifi csapata között – legalábbis a Dunaferr elleni mérkőzések alapján. Az ifjúsági bajnokág rájátszásában az FKC 30-30-as döntetlent ért el Dunaújvárosban az egy nappal korábban a felnőtt csapatunk elleni meccsen szereplő keretével szinte megegyező felállásban pályára lépő Dunaferr együttesével szemben. »
 
Gyógyul, és a lelátóról segít 2009.05.09.
  A Köfém Sportcsarnokban már több meccset végigszurkolt, de ezúttal idegenbe is elkísérte csapattársait Kovács Angéla, a Fehérép Alcoa FKC jobbszélsője, akinél januárban tüdőembóliát diagnosztizáltak. Angi ráadásul Fehérvárra igazolása előtt a Dunaferr játékosa volt, így kézenfekvő volt, hogy a gyógyulásáról, valamint a volt és jelenlegi csapata mérkőzéséről is kérdezzük. »
 
Becsülettel megoldott feladat 2009.05.09.
  A Fehérép Alcoa FKC számára közelező volt a két pont begyűjtése a Dunaferr elleni bajnokin, és ezt a feladatot becsülettel teljesítették is Sótonyi László tanítványai, akik idegenben arattak húszgólos győzelmet. A fehérváriak vezetőedzője azonban hangsúlyozta, hogy a dunaújvárosi mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. »
 
Húszgólos győzelem 2009.05.08.
  A Dunaferr NK – Krim Ljubljana BL-döntő tizedik évfordulója előtt egy nappal aratott húszgólos győzelmet a Fehérép Alcoa FKC Dunaújvárosban. A fehérváriak a mai sikerükkel egy lépéssel közelebb kerültek a bajnokság ötödik helyének megszerzéséhez, de ehhez a hátralévő két hazai mérkőzésüket – május 23-án a Nyíradony, 30-án a Hódmezővásárhely ellen – is nyerniük kell. »
 
Kodó: Újra a régi formában 2009.05.04.
  Az NBII 19. fordulójában – három vesztes mérkőzést követően – végre a „régi“ Kodolányi FKC fogadta a Pilisvörösvár csapatát. Fiataljaink a mérkőzést öt góllal nyerve a tizenkettedik győzelmüket aratták, és továbbra is a tabella harmadik helyét foglalják el a bajnokság északi csoportjában. »
 
Ifik: A mumus 2009.05.04.
  Az utóbbi három idényben tizedszer mérte össze tudását a Fehérép Alcoa FKC és a Váci NKSE ifjúsági csapata – ezúttal Vácon, a bajnoki rájátszás keretében – és ebből immár nyolcadik alkalommal hagyták el a dunapartiak győztesen a pályát. A tavalyi két fehérvári győzelmmel így 2006/2007-ből öt, az idei szezonból három váci siker áll szemben. »
 
Játékossors 2009.05.01.
  A sérüléssel bajlódó Siti Eszter a második félidő derekán lépett pályára az ASA-Consolis elleni mérkőzésen, és rögtön lendületet adott csapatának. Vezetésével a hajrában háromgólos hátrányból kétgólos előnyre tett szert a Fehérép Alcoa FKC, ám az utolsó percben épp az addig technikai hiba nélkül játszó irányító lépéshibáját követően érték el győztes találatukat a vásárhelyiek… »
 
A célok és az esélyek nem változtak 2009.05.01.
  A Hódmezővásárhelyen elszenvedett vereségével a Fehérép Alcoa FKC lépéshátrányba került ugyan az ötödik helyért folyó küzdelemben, ám mindez a csapat célján és tulajdonképpen az esélyén sem változtat. Sótonyi László, a fehérváriak vezetőedzője szerint a hátralévő három mérkőzés megnyerése nemcsak elvárható, de kivitelezhető feladat is játékosai számára. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

LiveStream

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana