Ifik: Két nap után kettő-null 2009.03.12.
  A rendhagyó módon három különböző napon sorra kerülő Fehérép Alcoa FKC – FTC Budapest Bank mérkőzések közül az első kettő fehérvári sikerrel zárult. Szerdán a serdülők három-, csütörtökön az ifjúságiak kétgólos győzelmet arattak a zöld-fehérek ellen. A felnőttek találkozója szombaton 18 órakor kezdődik. »
 
Időpont-kavalkád 2009.03.09.
  A Fehérép Alcoa FKC-nak a Budapest Bank FTC és a Váci NKSE elleni NBI serdülő és ifjúsági mérkőzései – a szokásostól eltérően – nem a felnőttek összecsapásának a napján kerülnek megrendezésre. A Ferencváros utánpótlás-csapatai ezen a héten szerdán és csütörtökön, a váci fiatalok március 18-án látogatnak Székesfehérvárra. »
 
Sikeres EB-selejtező után 2009.03.09.
  A Fehérép Alcoa FKC két tehetsége – Kaszás Ivett és Zsigmond Vivien – is tagja volt a hétvégi Európa-bajnoki selejtezőn részt vett magyar ifjúsági válogatottnak. A nagyatádi tornán három fölényes győzelmet arattak, és így a macedóniai kontinensviadalra csoportelsőként jutottak ki fiataljaink. Ivett és Vivien friss élményeikről beszéltek a vasárnapi meccset követően. »
 
Immár fehérváriként a válogatottban 2009.03.09.
  Újra Fehérép Alcoa FKC játékosnak is szoríthattunk a magyar válogatott mérkőzésén. A két héttel ezelőtt Fehérvárra igazolt Vincze Melinda a nemzeti csapatunk mindkét meccsén pályára lépett a Pannon Kupán: a szlovénok ellen a válogatott egyik legjobbjaként öt gólt szerzett; a svédek ellen egy találattal járult hozzá Magyarország tornagyőzelméhez. »
 
Három év alatt három döntő 2009.03.06.
  A Fehérép Alcoa FKC 1993-as korosztályának több tagja – így Kocsis Renáta is – fiatal pályafutása immár harmadik országos döntőjére készülhet a sikeresen megvívott elődöntőt követően. A 15 éves beállóval nem sokkal azután beszélgettünk, hogy példaképétől, az eredményhirdetésnél segédkező Sonata Vijunaitétől átvehette a mai csoportgyőzelemért járó aranyérmet. »
 
Csoportelsőként az országos döntőben! 2009.03.06.
  Az Adidas Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokság 1993-as korosztályának elődöntőjében mindhárom mérkőzését megnyerve, csoportjának első helyezettjeként jutott a Fehérép Alcoa FKC az országos döntőbe, melyre március 28-29-én Szegeden kerül sor. »
 
„Gyógyulok!” 2009.03.06.
  "Apró" ajándékkal kedveskedtek Kovács Angélának a Fehérép Alcoa FKC szurkolói, akik a tüdőembólia miatt hosszabb ideig pihenőre kényszerülő jobbszélsőt csákvári otthonában lepték meg nagy virágcsokorral és egy hatalmas plüsszsiráffal. Anginál a látogatás másnapján érdeklődtünk afelől, hogy miként alakul a gyógyulása. »
 
Emlékezetes mérkőzések 2009.03.05.
  A Vác ellen szerezte felnőtt NBI-es pályafutása első három gólját, majd Mohácson a Pécs elleni is eredményes volt Bízik Boglárka, a Fehérép Alcoa FKC irányítója. A szlovákiai Naszvadról származó 19 éves játékost a pályafutásának e mérföldkövéről és a neves kézilabdázók sorát adó felvidéki településről is kérdeztük. »
 
Kodó: Kettő hiányzott a félszázhoz 2009.03.01.
  Az NBII Északi csoportját vezető Kodolányi FKC fölényes győzelmet aratott a Dorog ESE ellen a bajnokság 13. fordulójában. A gólzáporos mérkőzésen már a félidőben 26 dobott gólnál jártak Mihály Attila tanítványai, és végül 48-27-re nyerték a találkozót. A Kodóból hat játékos szerzett legalább öt gólt. »
 
Ifik: Újabb kettős győzelem 2009.03.01.
  Sorozatban harmadszor aratott mindkét utánpótlás-csapatunk győzelmet az NBI-ben. A Debrecen elleni hazai és a nyíradonyi idegenbeli sikerek után ezúttal a PEAC-cal szemben bizonyultak jobbnak az ifjúságiak és a serdülők is.  Az ifik az ötödik helyezett Dunaferrt, a serdülők a negyedik FTC-t (mindkét rivális egy meccsel többet játszott) érték utol pontszámban. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

LiveStream

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana