Kímélő üzemmód kényszerből 2009.01.11.
  Az ősszel a Fehérép Alcoa FKC-ben stabil kezdő játékossá vált Kovács Angéla sérülés és betegségek miatt kénytelen volt kihagyni a csapat németországi túráját és a Podravka elleni mérkőzést, illetve a Ferencváros és a Győr elleni is csak rövidebb szakaszokat tudott a pályán tölteni. A 22 éves jobbszélsőtől az állapota iránt érdeklődtünk, valamint az FKC elmúlt és közelgő meccsei is szóba kerültek. »
 
Schönbrunn és Südstadt 2009.01.11.
  Sugár Tímea kapusprogramjának keretében – és a Hypo Niederösterreich szokásos segítőkészségének köszönhetően – egész napos bécsi kiránduláson vett részt a Fehérép Alcoa FKC hat fiatal kapusa, Trimmel Brigitta, Cziráky Fanni, Dancs Nóra, Király Diána, Pőcze Réka és Szemerey Zsófia. A programban a schönbrunni kastély és a Hypo – FCK Handbold BL-mérkőzés megtekintése szerepelt. »
 
Fordulópont lehet 2009.01.08.
  Sonata Vijunaite 2005 nyarán igazolt a Hypo Niederösterreichtől Székesfehérvárra, azaz már negyedik idényét tölti a Fehérép Alcoa FKC-nél (illetve korábban a Cornexi-Alcoánál) a népszerű litván beálló, akit közvetlenül a Győr elleni mérkőzést követően kérdeztünk a rangadóról, a bajnokságról és egy régi jó barátnőjéről, akit szerdán ellenfélként láthatott viszont. »
 
„Pontot a jó játékért nem adnak” 2009.01.08.
  A Fehérép Alcoa FKC – Győri Audi ETO rangadó után a két vezetőedző értékelte a mérkőzést. Sótonyi László, a hazaiak mestere hangsúlyozta, hogy bár ezért a vereségért sem jár pont, csapata szerdai teljesítményének az értékét a következő bajnokik adhatják majd meg, amennyiben ezt a mentalitást sikerül állandósítaniuk a játékosainak. »
 
Ifik: Korán jelentős hátrányba kerültünk 2009.01.08.
  Mind a serdülők, mind az ifjúságiak mérkőzésén győri győzelem született Székesfehérváron. Míg a fiataloknál az utolsó pillanatig kiélezett nagy csatában nyertek a vendégek a Fehérép Alcoa FKC ellen, az ifiknél már a 25. percben tízgólos hátrányba kerültek a hazaiak, és végül tizenkét-gólos vereséget szenvedtek Róth Kálmán tanítványaitól. »
 
Emelt fővel 2009.01.08.
  A Fehérép Alcoa FKC és a Győri Audi ETO mérkőzésén az első félidőben egyszer sem sikerült vezetést szereznie a bajnoknak, az izgalmas hajrában mégis vendéggyőzelem született – pedig a remekül küzdő fehérváriak végig nyílttá tudták tenni a rangadót, a második félidőben négygólos hátrányból is egyenlítettek. Laima Bernataviciute és Görbicz Anita tíz-tíz gólt szerzett. »
 
Képek az FKC-Podravka meccsről 2009.01.04.
  A Fehérép Alcoa FKC – Podravka Vegeta mérkőzésen összegyűjtött adományoknak köszönhetően a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület által patronált gyerekek rengeteg játéknak, könyvnek és ruhaneműnek örülhettek december 29-én. Minden kedves szurkolónknak, aki hozzájárult a jótékonysági akció sikeréhez, az alábbi képriporttal kívánunk köszönetet mondani! »
 
Korai búcsú az MK-tól 2009.01.04.
  Egyetlen mérkőzésig tartott a Fehérép Alcoa FKC 2008/2009-es Magyar Kupa szereplése. A versenysorozatba a legjobb tizenhat között bekapcsolódó 2006-os ezüstérmes az FTC otthonába látogatott, és – bár az első félidő után még vezetett – a szünet utáni katasztrofális folytatás eredményeképpen hétgólos vereséget szenvedett. »
 
A rehabilitációra rámegy a szezon 2008.12.31.
  A bajnoki rajtot megelőző, horvátországi tornán szenvedett keresztszalag-szakadást Varga Katalin, a Fehérép Alcoa FKC játékosa. A 20 éves jobbszélsőre műtétjét követően hosszú rehabilitációs munka vár mielőtt újra pályára léphet, ám már jó ideje nem unatkozhat, hiszen pontos ütemterv szerint halad a gyógyulás útján. Katával kedden beszélgettünk, így szóba került a Podravka elleni mérkőzés is. »
 
Tétmérkőzésekre éhesen 2008.12.30.
  Vaszari Virág a találkozó egyik legeredményesebb játékosaként hét gólt szerzett a Fehérép Alcoa FKC – Podravka Vegeta mérkőzésen. A 22 éves balszélső – aki fiatal kora ellenére jelenleg a csapat legrégebbi tagja – az első félidőben ötször talált a horvátok kapujába, majd a szünet utáni első két fehérvári gól is az ő nevéhez fűződött. Virággal közvetlenül a meccset követően beszélgettünk. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

LiveStream

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana