|
 |
|
|
 |
Görögországban kezdünk |
2008.10.14. |
| |
Az EHF-kupa harmadik fordulójának ma megtartott sorsolásán a görög bajnok Ormi-Loux Patrasz csapatát kapta ellenfélül a Fehérép Alcoa FKC. Az első mérkőzésre Patraszban kerül sor a november 1-2-i hétvégén. A fehérvári visszavágó időpontja november 8. vagy 9. A patrasziak a BL-selejtező körből kerültek az EHF-kupába.
» |
| |
 |
 |
Kialakult a 32 mezőnye |
2008.10.12. |
| |
Vasárnap estére valamennyi párharc befejeződött az EHF-kupa második fordulójában, így eldőlt, hogy melyik 32 csapat lesz érdekelt kedden a bécsi sorsoláson. A november első két hétvégéjén megrendezésre kerülő harmadik fordulóban Oroszországot négy, Magyarországot, Németországot és Spanyolországot három-három klub képviseli.
» |
| |
 |
 |
Kodó: Vasárnapi vigasz |
2008.10.12. |
| |
A váci vereség után egy nappal a Kodolányi FKC-vel az Esztergom ellen jó teljesítménnyel és tízgólos győzelemmel vigasztalódtak ifjúsági játékosaink az NBII-ben. A mérkőzés kimenetelét illetően döntő volt, hogy az első félidő utolsó három percét 4-0-ra nyerte, majd a 32. és 43. perc között 19-16-ról 29-16-ra növelte előnyét a Kodó.
» |
| |
 |
 |
Ifik: 33 lőtt gól is kevés volt |
2008.10.11. |
| |
A rendhagyó módon a felnőttek meccse után megrendezett ifjúsági mérkőzésen is váci siker született. 45 percig kiegyenlített csata folyt a két csapat között, ekkor azonban a hazaiak hét góljára egyetlen fehérvári válasz sem érkezett. A Vác 37-33-re nyerte a találkozót. A serdülők tizenegy-gólos győzelemmel mentették meg az FKC becsületét.
» |
| |
 |
 |
Újabb botlás |
2008.10.11. |
| |
Az NBI 7. fordulójában megint nagyot botlott a Fehérép Alcoa FKC. Az első félidő hajrájában kétgólos hátrányból még egyenlíteni tudott a vendégcsapat, de ugyanez nem sikerült a meccs utolsó perceiben, így a fehérváriak nagy meglepetésre 32-31-re elveszítették a mérkőzést.
» |
| |
 |
 |
Nyolc nap a sorsolásig |
2008.10.06. |
| |
Bár a következő kupaforduló sorsolására csak október 14-én kerül sor, az EHF-kupa második fordulójának első hétvégéje után viszonylag tisztán körvonalazódik a Fehérép Alcoa FKC lehetséges ellenfeleinek a köre. A mostani húsz EHF-kupa párharc győztese mellett a BL-selejtezőből kiesett tizenkét együttes teszi teljessé a harmadik forduló 32-es mezőnyét.
» |
| |
 |
 |
Kodó: Formajavulás a szünet után |
2008.10.05. |
| |
Vasárnap délelőtt Budapestre látogatott a Kodolányi FKC az NBII negyedik fordulójában, és 36-17-re legyőzte a Láng SK csapatát. A szünetig megszerzett négygólos előnyét a második félidei feljavult játékának köszönhetően tizenöttel toldotta meg a Kodó.
» |
| |
 |
 |
Összesítésben 38 gól plusz |
2008.10.05. |
| |
A tegnapi húszgólos győzelem után a Fehérép Alcoa FKC ezúttal tizennyolccal múlta felül az Arkatron Minsket, és jutott az EHF-kupa harmadik fordulójába. A hétvégi két meccsen a fehérváriak négy játékosa, Bízik Boglárka, Emberovics Míra, Lelkes Noémi és Szikora Melinda pályafutása során először szerepelt európai kupamérkőzésen.
» |
| |
 |
 |
Októberfeszt |
2008.10.04. |
| |
Húszgólos győzelemmel kezdte a 2008/2009-es európai kupaszezont a Fehérép Alcoa FKC. A nehézkes kezdés után – közel negyedóra elteltével 5-5 volt az állás – egyre jobban kidomborodott a fehérváriak és a fehérorosz Arkatron Minsk közötti tudáskülönbség, és végül 35-15-re nyerték az első mérkőzést Sótonyi László tanítványai. A visszavágóra vasárnap 17h-kor kerül sor.
» |
| |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
ESEMÉNYEK |
 |
 |
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 30 |
31 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
| 6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
| 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
| 20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
| 27 |
28 |
29 |
30 |
1 |
2 |
3 |
|
 |
|