Brutális földet érés 2008.09.24.
  Amit a Dunaferr elleni idegenbeli győzelemmel felépített a Fehérép Alcoa FKC, azt szerdán rögtön le is rombolta hazai pályán a Békéscsabával szemben. A fehérváriak úgy szenvedtek hétgólos vereséget, hogy a második félidőben mindössze hét gól lőttek. A Békéscsaba fennállása első győzelmét aratta Székesfehérváron, és négy forduló után továbbra is pontveszteség nélkül áll a bajnokságban. »
 
Tudod-e...? avagy egy oldal statisztika 2008.09.23.
  A statisztikai adatok alapján sima hazai győzelem várható, de a Csaba idei eredményei, 3 meccs, 3 győzelem, azt mutatják, hogy nem lesz egyszerű ez a győzelem. Minden esetre a 100%-os hazai mérlegünket jó lenne megtartani. »
 
FMH: „Előre szólok, nehéz lesz” 2008.09.23.
  A Fejér Megyei Hírlap a szerdán 18 órakor kezdődő, Békéscsaba elleni mérkőzés beharangozójaként interjút közölt Sótonyi Lászlóval, a Fehérép Alcoa FKC vezetőedzőjével, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy az eddig veretlen és nagyon jól védekező ellenféllel szemben újabb kemény csata vár csapatára. »
 
Rangadó után, újabb feladat előtt 2008.09.22.
  A Dunaferr felett aratott siker és a szerdai, Békéscsaba elleni bajnoki között Kovács Angéla, a Fehérép Alcoa FKC jobbszélsője tekintett vissza a szombati rangadóra, és mesélt a csapat előtt álló hétközi megmérettetésről. Angéla véleménye azért is különösen érdekes, mert éppen Dunaújvárosból szerződött az előző szezon előtt Székesfehérvárra. »
 
Vendégségben Sir Lancelotnál 2008.09.22.
  Még a bajnokság kezdetekor vett részt középkori lakomán a Fehérép Alcoa FKC. Budapesten a Sir Lancelot étteremben a finomságoktól roskadozó tálak jobbnál jobb falatokkal, a lovagok, zsonglőrök és hastáncosok látványos programmal tették felejthetetlenné az estét – amint erről a fotók is tanúskodnak… »
 
Kodó: Diadal Dorogon 2008.09.21.
  Vasárnap Dorogra látogatott a Kodolányi FKC, és viszonylag szorosabb első félidő után, simán gyűjtötte be első győzelmét az NBII-ben. A 42-32-re végződött találkozón a fehérváriak valamennyi mezőnyjátékosa szerzett gólt. Ezen a meccsen mutatkozott be a Kodó „felnőtt” csapatában Dancs Nóra és Makarész Evelin. »
 
Ifik: Volt egy kritikus tízperc… 2008.09.21.
  Az első félidő hajrájában a Dunaferr szerzett háromgólos előnyt, amit a szünet után tíz perc alatt ledolgozott a vendég Fehérép Alcoa FKC. A következő tízperc azonban a hazaiaké volt: 6-1-es sorozattal eldöntötték a mérkőzést. A serdülők a Győr után Dunaújvárosból is győzelemmel tértek haza. »
 

Bevettük a szomszédvárat!

2008.09.20.
  A Fehérép Alcoa FKC hétgólos győzelmet aratott Dunaújvárosban a Fejér megyei rangadón! A vendégek – a kiválóan védő Sladjana Djeric vezérletével – három-ötgólos előnyben kézilabdázták végig az első félidőt, de a Dunaferr a negyvenedik percben egyenlíteni tudott. Ekkor Siti Eszterék újra magasabb fokozatba váltottak, és magabiztosan gyűjtötték be a két pontot. »
 
Tudod-e...? avagy egy oldal statisztika 2008.09.19.
  Szomszéd várak csatája. Így jellemezhetnénk legjobban a Fehérép és a Dunaferr összecsapását. A kezdeti években még pontszerzésre sem volt esélyünk, függetlenül, hogy hol játszották a mérkőzést. Az utóbbi években azért több babér termett számunkra, és a rangadó jelzővel illethetjük a két csapat csatáját. »
 
„Másfél órára senki sem barátnő” 2008.09.19.
  Ha ki lehet valakit emelni, aki számára különösen emlékezetes marad a Fehérvár Alcoa FKC vasárnapi, győri vendégszereplése, akkor az Petróczi Viktória. Dufi Győrben született, ott nőtt fel, és a mai napig ezer szállal kötődik a városhoz. Az immár fehérvári hálóőr teljesítményén érezhető volt, hogy ezúttal „idegenben” is „hazai pályán” játszott: az első félidőben 50%-os hatékonysággal hárította a lövéseket. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana