|
 |
|
|
 |
„A saját utunkat akarjuk járni” |
2008.07.27. |
| |
A Vác ellen pénteken lejátszott edzőmeccseken dirigálta először mérkőzésen a Fehérép Alcoa FKC csapatát Sótonyi László, aki kifejezetten elégedett volt a napi háromedzéses terheléssel a lábukban pályára lépő tanítványaival. A két összecsapás tapasztalatairól kérdeztük a fehérváriak vezetőedzőjét.
» |
| |
 |
 |
VB-hetedik vendégek |
2008.07.26. |
| |
Hétfőtől Székesfehérváron edzőtáborozik Angola válogatottja. A világbajnoki hetedik helyezett együttes az olimpiai felkészülésének utolsó szakaszát tölti Magyarországon, ahonnan szombaton utazik Pekingbe az augusztus 8-án kezdődő ötkarikás játékokra. Angola kedden a Dunaferrel, szerdán a Fehérép Alcoa FKC-vel, csütörtökön pedig a Derecskével (Balatonbogláron) mérkőzik meg.
» |
| |
 |
 |
Győzelmek az első edzőmeccseken |
2008.07.25. |
| |
A Fehérép Alcoa FKC pénteken lejátszotta első két felkészülési mérkőzését a gödi Balázsovits Sportcsarnokban, ahol a Váci NKSE volt a fehérváriak ellenfele. Bár Sótonyi László tanítványai délelőtt 37-31-es, délután 33-30-as győzelemmel hagyták el a pályát, ezúttal a számszerű eredménynél fontosabbak voltak a szerzett tapasztalatok és az edzéseken gyakoroltakról kapott visszajelzések.
» |
| |
 |
 |
Lélek és test |
2008.07.24. |
| |
A kemény alapozás egyhangúságát tompítandó ezúttal némi szellemi erőfeszítéssel járó programot talált ki játékosainak Mihály Attila, a Fehérép Alcoa FKC ifjúsági csapatának edzője. A lányok a Szépművészeti Múzeumba látogattak, ahol Lovass Dóra rengeteg érdekességgel tarkított tárlatvezetésén ismerkedtek meg a „Lélek és test” fotográfiai kiállítás világviszonylatban is kiemelkedő alkotásaival.
» |
| |
 |
 |
Verona vagy Minszk? |
2008.07.22. |
| |
A 2008/2009-es európai kupaküzdelmek első két fordulójának bécsi sorsolásán eldőlt, – pontosabban nem dőlt el – hogy ki ellen lép először pályára a második körben bekapcsolódó Fehérép Alcoa FKC csapata. Az október 4-5-i hétvégén, majd egy héttel később a fehérorosz Arkatron és az olasz Scaligera Vigasio csatájának a győztese lesz Sótonyi László együttesének az ellenfele.
» |
| |
 |
 |
VB-ezüst egy hét távlatából |
2008.07.21. |
| |
Vaszari Virág a csütörtöki Szezonnyitón – Laima Bernatavicutéval együtt – csak a kispadról figyelte a csapattársak edzését. Az Egyetemi Világbajnokság után kapott egy hét szünet után ma már Virágék is aktív részeseivé váltak a napi háromedzéses felkészülési programnak. A velencei emlékekről és az alapozásról a Fehérép Alcoa FKC balszélsője nyilatkozott.
» |
| |
 |
 |
Statisztika - Játékok |
2008.07.19. |
| |
A csapat és a játékosok után lássunk egy statisztikai összeállítást a szurkolókról is. A bajnokság elején indítottuk góltotó és Cori-kvíz játékainkat, most ezek legérdekesebb adatait olvashatjátok.
» |
| |
 |
 |
A sajtónak is bemutatkoztak |
2008.07.18. |
| |
A 2008/2009-es szezonra való felkészülést elkezdő keretben Petróczi Viktória és Verica Nikolic mellett egy harmadik új arcot is felfedezhettek a Fehérép Alcoa FKC szurkolói a csütörtöki Szezonnyitó nyilvános edzésén: Szikora Melinda a Kiskunhalas csapatától érkezett; a tehetséges hálóőr tizenkilenc éves. A három játékos az edzés utáni sajtótájékoztatóján a médiának is bemutatkozott.
» |
| |
 |
 |
„Színnel-lélekkel” a csapat mellett |
2008.07.18. |
| |
Újabb taggal bővült a Fehérép Alcoa FKC női kézilabda-csapatának a szponzori köre, miután ezen a héten a PAUKER Kft együttműködési szerződést kötött a székesfehérvári klubbal. Ezzel a sport is helyet kap a nyomdaipari cég társadalmi szerepvállalásában, mely eddig a drogmegelőzésre és kulturális témákra irányult.
» |
| |
 |
 |
A Csapat mindenek előtt |
2008.07.18. |
| |
A Fehérép Alcoa FKC csapata az alapozási időszak kezdetével, szokásához hűen Székesfehérváron megtartotta éves szezonnyitó sajtótájékoztatóját. Az eseményen az új vezetőedző Sótonyi László azt hangsúlyozta, hogy igazi Csapatot akar létrehozni, melyben az egyéni érdekét mindenkinek a közös célok alá kell rendelnie.
» |
| |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
ESEMÉNYEK |
 |
 |
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 30 |
31 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
| 6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
| 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
| 20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
| 27 |
28 |
29 |
30 |
1 |
2 |
3 |
|
 |
|